Dunatúra

Dunatúra

Bezdán(Bezdan) – Palánka(Bačka Palanka)

2019.08.03-10.szombat-szombat

Évente indítjuk hagyományos túráinkat Bezdán-Újvidék között. Ez a szakasz kényelmes tempóban teljesíthető, közben gyönyörködhetnek a Duna egyedülálló növény- és állatvilágában, megállhatnak pihenni, játszani, kikapcsolódni a fel-felbukkanó homokpadokon.

  1. Nap: 18 km Indulás a Duna Délvidéki szakaszától a bezdáni csárdától történik. Itt torkollik az 1793-tól 1802 között épült Ferenc-csatorna a Dunába. Majd 1km után átevezés a Bezdán – Batina híd alatt. (A melléklet)
    Az első, 6 km-es szakasz után pihenő a Darázs-fok-i vikkendtelepülés után lévő homokpadokon.5 km után újjabb homoksziget a Duna közepén.Vagy (Igény szerint két és fél kilométer után evezés a bácsmonostori holtágban a “Gornje Podunavje” Nemzeti parkban amennyiben a vízállás engedi.) Hét kilométeres evezés után érkezés a kupuszinai öbölhöz, majd , Juci néni kocsmájának felfedezése a híres apatini sör kortyolgatása mellett.Letáborozás az öböl homokos dűnéin. (E melleklet)
  2. Nap: 14 km A második napon reggelizés után sátorbontás és indulás Juci néni kocsmájátol. 5 km után egy rövid pihenő a Dunából kiemelkedő hatalmas homokpadon( önfeledt szaladgálás) ami az apatini strand közelében van. (F melleklet) Fagyizás ,sörözés az apatini strandon. 2 km ereszkedés után élelmiszer készletek feltöltése az apatini üzletekben.Ereszkedes tovabb a Dunán. 6-7 km evezést követően letáborozás a Duna –menti homokpadokon a kivalló horgaszhelyű T alakú gátaknál.
  3. Nap:18 km A harmadik napon reggelizés, majd sátorbontás. 10 km-es szakasz leevezése után befordulás a Dunakanyari holtágba, majd 2 km-után kievezés az élő Dunára. Egy 3 km-es szakaszt követően a Dráva torkolatának megcsodálása. Újabb 3 km evezés után érkezés az Almással szemben lévő homokpadra, amely az egyik leggyönyörűbb az egész Duna-túra során. (B melléklet)
  4. Nap: 14 km A negyedik napon reggelizés és táborbontás után újra kenuba szállás, és evezés az első hatalmas és éles kanyarig, ami kb. 5 km-re van. Egy újabb hatalmas kanyar után feltűnik Erdőd vára. (C melléklet) Erdőd után 3 km-re átevezés a gombosi híd alatt, majd rövid pihenő, esetleg egy hosszabb séta a faluhoz félúton lévő boltba. (G melleklet) További 1,5 km-es szakasz leevezése után letáborozás a Duna közepén lévő homokszigeten.
  5. Nap: 25 km Az ötödik nap reggelén reggelizés után táborbontás és evezés. 17 km után megpihenés egy gyönyörű homokpadon. Egy 7 km-es szakasz leevezése után érkezés a Duna másik legcsodálatosabb táborhelyére, egy hatalmas homokpadra, amit egy Duna holtág jelöl. A a gyönyörű homokpad Borovo naseljevel szemben van.
  6. Nap: 22 km A hatodik napon reggelizés majd következik a szokásos táborbontás. 7 km leevezés után elhaladunk Vukovar mellett.(I melleklet) További 14 km után érkezés a Bačko Novo Selo-i csárdához ahol letáborozunk. (J melleklet)
  7. Nap: 20 km A hetedik napon reggeli és táborbontás után indulás Bačko Novo Selo-tól, ahol a helyi üzletekben igény szerint feltölthetők az élelmiszerkészletek. A 6. Km után lehetséges evezés a Gornje Podunavlje Nemzeti Park holtágban, ami 7,5 km hosszú. Ez lassabb haladást, és még 3 km evezést jelent. Jobb kéz felől a Duna horvátországi szakaszán látható Šarengrad, az aznapi 13. Km-nél. Az aznapi 20 km evezés után érkezés a Bačka Palanka-i Tikvara tóhoz, ami gyönyörű környezetéről, és a sok szabadon uszkáló hattyújáról híres. Túra befejezése. ( K melleklet)
    A túrán résztvevők maximális látszáma 17 fő.
    A túrát minimalis 10 fős csapattal indítjuk ezeken az árakon:
    10€/fő /nap kenubérlés, felszerelés, túravezetés, útvonaltervezés.
    Étkezést megoldhatjuk úgy, hogy összedobunk pénzt és közössen főzünk, minden nap valamit esténként.
    -Vagy van egy olyan variáció is, hogy 6€/fő/nap Félpanzió: reggeli: kenyér, felvagott, pástétom, tea, zöldségfélék + vacsora: bográcsos bőséges.
    Vagy az egyik, vagy a másik variáció választható.
    Napközben mindenki készít szendvicseket, vagy mást. Gyümölcs, műzliszeletek, csoki , magának amit kíván.


A kenuk szállítási díja 12€/fő ez egy egyszeri díj.

Tehát az egyszerűség kedvéért a 7 napos túra összköltsége fejenként 82€, mely tartalmazza a kenubérlést , evezőt , vizhatlan tokot mobilnak, túraszervezést, és túravezetést, kenuszállítást.

124€ fejenként a variáció mely tartalmazza pluszba a félpanziót.

Minden nap bevásárlási lehetőség az aktuális városokban ahol kikötünk.
A kenukban kettessével evezünk, csomagjainkat szállítjuk középen, célszerű műanyag zsákokba csomagolni, vízhatlanítani ( személy szerint három zsákba szoktam, műanyag zsák kívül, fehér fonott zsák erőssebb, megvédi a belső, szintén műanyag zsákot, így szinte biztossan száraz marad a holmink:)

Amit mindenképpen hozzatok: napszemüveg, kalap (esetleg sapka), naptej, ivóvíz, hosszú ujjú ing (esetleg hosszú ujjú póló), a fenék alá párna, törülköző, szúnyogrisztó; meleg ruházat hajnalra, estére; kétrészes minőségi esőkabát, ha útközben esne; fürdőruha; laza, térden alul érő rövidnadrág; műzli vagy csokiszeletek energia pótlására, evőeszköz, tányér.

Jelentkezési hataridő: 2019/07/27

Jelentkezés a túradíj felének befizetésével történik mely vissza nem térítendő,de természetessen mást küdhettek magatok helyett.